Hegyi Árpád / Polgár Zoltán Miklós
Munkánk során évek óta problémát okozó algapopuláció csökkentését tűztük ki célul kemikáliák használata nélkül egy horgász-hasznosítású tavon. A cellulóztrágyázást, vagyis az árpaszalma kihelyezését egy szezonban két részletben végeztük el. A kezdetben kéthetente, majd a cianobaktériumok tömeges megjelenésekor hetente folytattunk vizsgálatokat. A mintavételek során három helyről (befolyó, tóközép, kifolyó) keresztirányban gyűjtöttünk vízmintákat és minden mintavételi pont esetén a vízfelszínről és közvetlenül a bentosz közeléből kerültek ki a minták. A vízminták analízise a legfontosabb fizikai és kémiai tulajdonságokra terjedt ki. Mindezek mellett minden esetben az összes és a cianobakteriális klorofill-a meghatározása is megtörtént, amelyet mikroszkópos algavizsgálat is követett. A kapott mérési eredmények tükrében elmondható, hogy az algabiomassza összetétele megváltozott. Az első cellulózadag kihelyezésekor az algagátlás nem volt túlzottan jelentős sem az átlagos összes, sem pedig a cianobakteriális klorofill-a-ra nézve. Az augusztusi kihelyezést követően mind az átlagos összes, mind pedig a cianobakteriális klorofill-a lényegesen csökkent.